Sebők Gumi Kft
Sebők Gumi Kft
Autószerviz és Gumiszerviz - 2001 óta az Önök szolgálatában.
 
Guminyomás szenzor

Szervizünk teljesen felkészült az új rendszerre!
Szinte az összes 2016 utáni autóhoz tudunk ajánlani nyomásfigyelő szenzort, amit természetesen az erre kifejlesztett diagnosztikai készülékünkkel tudunk tanítani, programozni.

Bővebben a TPMS-ról
2016 november 1-től minden újonnan forgalomba helyezett személyautónál kötelező felszerelés a guminyomás-szenzor (TPMS − Tire Pressure Monitoring System), mely segít a megfelelő abroncsnyomás − a gyártók által megadott értékek – folyamatos ellenőrzésében, és megtartásában.
Ha alacsony a nyomás, az abroncs jobban kopik, túlságosan felmelegszik, és az autó a nagyobb gördülési-ellenállás miatt többet fogyaszt. 10%-kal alacsonyabb nyomás mintegy 10%-kal csökkentheti a futásteljesítményt a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) közleménye szerint.
Ha túl magas a nyomás, a gumiabroncs élettartama éppúgy csökken, mint az autó stabilitása és tapadása, valamint a futómű is gyorsabban kopik.
Az autó fékútja nem csak a rajta lévő abroncson, hanem annak nyomásán is múlik. Utóbbi további fontos dolgokat, a gördülési ellenállást, így a fogyasztást és az abroncs élettartamát is befolyásolja.

Kétféle TPMS rendszerrel találkozhatunk: az indirekt rendszer az adatokat az ABS szenzorból nyeri. Ez a rendszer nagyobb toleranciával működik, álló helyzetben nem mér. Az abroncsok belsejében nincsenek szenzorok, de a téli- illetve nyári abroncsok felszerelésénél újra kell kalibrálni a rendszert.

A direkt rendszernél az abroncs belsejében elhelyezett, vezeték nélküli, elemes szenzorok mérik a nyomást. Szakemberek szerint ez a megoldás a megbízhatóbb, mivel az elektronika minden egyes abroncs nyomását külön-külön elemzi, és figyelmeztet, ha eltérést érzékel. A direkt TPMS 0.1 bar pontossággal mér, és azt is figyelembe veszi, hogy az autó halad vagy áll − ezért adódhat, hogy csak menet közben érkezik meg a hibajelzés, ami miatt természetesen mindenképp ajánlott a nyomást manuálisan is ellenőrizni, szükség szerint korrigálni. Egy esetleges defektről a rendszer segítségével még azelőtt értesülhetünk, hogy az abroncsot tönkretennénk.

A szenzorok akár utólag is beépíthetők, az új autóknál az indirekt rendszer az elterjedtebb. A szenzorok felszerelése, elemeinek cseréje és programozása szakembert igényelhet, s bizony azt is megköti, hogy milyen cserefelnit rakhatunk autónkra. Az abroncsnyomás-ellenőrző rendszerrel is ellátott autókon olyan megbízható szakműhelyben ajánlott gumit cseréltetni, amelyben képesek a megfelelő berendezéssel történő kalibrációra is.

Az abroncsválasztást nem befolyásolja sem a direkt, sem az indirekt TPMS rendszer. Az előbbinél a rendszernek nincs közvetlen kapcsolata az abroncsokkal, míg az utóbbinál a szenzorok bármilyen típus belsejébe felszerelhetők. A TPMS abban segít, hogy az abroncs legjobb tudása szerint, a lehető leghosszabb ideig szolgáljon bennünket.

Végezetül pedig fontos megemlíteni, hogy 2015 júniusától a műszaki vizsgákon is ellenőrzik a TPMS szenzorok működését. Abban az esetben, ha 20 százalékos guminyomás csökkenésnél nem jelez a rendszer, akkor elméletileg sikertelen a vizsga. Azok, akik nemrég vettek új autót, még nem kell emiatt aggódjanak. Viszont azoknak, akiknek a fenti dátum után lesz esedékes a műszaki és TPMS-sel szerelt az autójuk, érdemes odafigyelniük a szenzorra. Egy 4 éves autónál már lehetséges, hogy az egység az élettartamának a végénél jár − feltéve, ha direkt módon módon méri a guminyomást.

Guminyomás szenzor

Guminyomás szenzor

?>